Rákóczi-emléknapot akarnak Semjénék
II. Rákóczi Ferenc emléknapjává javasolja nyilvánítani március 27-ét, a fejedelem születésnapját az Országgyűlésnek három kormánypárti képviselő.
II. Rákóczi Ferenc emléknapjává javasolja nyilvánítani március 27-ét, a fejedelem születésnapját az Országgyűlésnek három kormánypárti képviselő.
Interjút adott a holnap megjelenő Heti Válasznak Lezsák Sándor, aki kiskunfélegyházi önkormányzati választáson szembeszállt a Fidesz megyei vezérkarával. Mint mondta, minden nagy sikernek, így a Fideszének is velejárója, hogy megjelenik egy siserehad, amely csak pozícióra és koncra hajt.
Nem kap büntetést Lezsák Sándor azért, mert az általa vezetett Nemzeti Fórum nevében saját jelölteket indít a Fidesz–KDNP jelöltjeivel szemben Kiskunfélegyházán.
A Lezsák Sándor vezette Nemzeti Fórum egyéni jelöltjeit azonnali hatállyal kizárta a Fidesz, miután a szervezet saját polgármesterjelöltet kívánt indítani a korrupciógyanúba kevert Kapus Krisztián helyett.
Lezsák Sándor szerint a Kurultáj az elmúlt években beszédes fogalommá nemesedett és azt üzeni: mi magyarok is a "kincses Kelet" örökösei vagyunk. Az Országgyűlés alelnöke erről a Kurultáj magyar törzsi gyűlés szombati ünnepélyes megnyitóján beszélt Bugacpusztán.
Lezsák Sándor szerint Magyarországnak értékteremtő és -közvetítő szerepet kell ellátnia Kelet és Nyugat között, nemcsak partnerei, hanem saját érdekei szem előtt tartásával.
Mintegy négyszáz hazai és Kárpát-medencei magyar lovas felvonulásával szombaton megkezdődött az idei hortobágyi nyeregszemle és lovasnapok programsorozata.
Egy kollégiumi rendszeren keresztül októberben, Horvátországban kezdik meg a településeken még fellelhető magyar értékek felkutatását.
Lezsák Sándorral, a Lakitelek Alapítvány alapítójával fotózkodott Széles Gábor Lakitelken, ahol a jelek szerint a milliárdos vállalkozónak saját padja van. A fából készült padon, amelyről a Facebookra is feltöltött egy fotót, kisilabizálható Széles portréja, neve, valamint nevezetes vállalkozásai is: az Ikarus, a Videoton, az Echo Tv és a Magyar Hírlap is.
Az Országgyűlés alelnöke egy rezsicsökkentési fórumon azt is hangsúlyozta, hogy "vakmerő gyávaság" lett volna, ha az Orbán-kormány nem csökkenti a rezsiköltségeket.
Elképesztő dolgok hangzottak el kedden a parlamentben Illés Zoltán államtitkár szájából. Szél Bernadett napirend előtti kérdésén láthatólag felhúzta magát, válaszában nyalásról beszélt, valamint felszólította szexista módszerekkel támadott képviselőtársát, hogy "a miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára". Később Illés visszaszívta megszólalását, Kocsis Máté pedig elnézést kért a Fidesz-frakció nevében.
Horthy Miklós magyarországi újratemetését a veterán haditengerészek bátor kezdeményezésének, az akkori nagyon ellenséges politikai légkörben méltán emlékezetes tettnek tartja Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.
Budapesten és Kenderesen is leróhatják tiszteletüket a gyászolók Horthy Istvánné, gróf Edelsheim Gyulai Ilona előtt. Az özvegy április 18-án, 95 éves korában hunyt el, angliai otthonában.